ilyen kép?

még egyszer, ilyen kép?

ha nem szólsz

ez

rendes

világi

elveszés

rendes vész

bajombajom

ritka egész

sétálni nem lehetett veled

ez a hét végzete volt

sok szó lehetett volna

persze sok szó lehetett volna

akár

megértés is

Nem telik már az idő! Mindig ma van. Itt ragadtunk kedves. Múlt se, jövő se. Kioltják egymást ebben a pontban. De bennünk a végtelen. Minek írni, ha szeretni kell? Azt csak megélni lehet. Örök rabság, örök tisztelet. Nem megy másképp, csak veled és ellened.                                                                                                     Az összegzés csak kettőnk lehet.

,

,

egy csepp a szemed sarkában

leszek

ha engeded

legördülök az ajkadig

ízlelj meg

megteheted

sós

ösvény leszek

az arcodon

nem ránc

boldog csermely

vagy

patak

folyó

tenger

de simogató

langyos és

bódító

te leszek

leszek forrás is

ha azt kedveled

Tilos vagy te nekem. Érzem. Sosem láthatom hátad völgyét, derekad hajlatát. Az igéző részleteket. A téridő elválaszt. Tested fehér damaszt. Alkonyi fényben lebeg.

Létezik-e virtuális szeretet? Vajon az milyen lehet? Önmagam kivetítése a semmibe? Hogy végre testet öltsön Ő, akit mindig keresek? Egy hölgy fekete selyemruhában, a csoda! Teste makulátlan. Mosolyog.

*

Ott állsz. Látlak is. Néhány lépés, kilométerek, évezredek. Elválasztanak bennünket. A végtelenen keresztül, hogyan érinthetlek meg?

*

Keserű csokoládé áfonyával. Ajkad íze. Csipetnyi csili is kellene!

jó az? vagy az a jó? jó az? vagy az a jó? jó az? vagy az a jó? ha villámlik a szemed? egy bogár mászik a falon, nem bántom a falon, nem esz élni akar, talán barátom is, és zuhog az eső, nem bánom, a töredék világ úgy is elmúlik,túléljük! megint lefényképezett az ég, mintha nem is magam lennék! jó ez vagy ez a jó? a bogár a falon

Most csak a semmit írom.Kibírom !

Láttam lábad nyomát a homokban. Sétáltunk a csillámló éjszakában. Mi végre? Megérte? Holdfény símította tested. Észrevettük egymást, vagy a másikat kerested?

Szegény Lolly csak ült a bárban. Ez nem az ő napja volt. A vendégek nem egyedül jöttek. A konkurencia már az utcán lenyúlta őket. Lolly ötvenes volt (figyelt magára), de nem ügyelt az idő szavára. A bársonyos húsz éves kor már elsuhant. Mi lesz, ha nem talál egy párra? Csak azért sem ment ki az utcára! Lolly, Lolly! Az éjszaka egy moly, megrág és semmit sem szavatol. Tudom mi a bajod. A lányod már hozzád se szól. Ilyen az életeted Lolly, az emberek bizalma már semmi. Egyél inkább egy sütit, azt majd megköszönik. A pultnál, a bárban.

Tegnap nyoszolyádban gyöngyöt találék. Adtál vagy kaptál ajándékot? Mindegy, megbánod! Tudom, tudom. Más dolgod is van. Csak ne lenne agyamban rólad annyi kép. Már a hamis gyöngy is elég?

Az ablak alatt csoszogott. Lakása nem volt. A menhely éjszakája várta, majd egy fürdő után kitette az utcára. Torzonborz szakáll és lelki homály. Csak egy folt volt a járdán.

Üres város, üres utcák, üres házak, üres szobák. Itt a hajnal is éjszakát ont magából. Szürke fátylakon át les meg a valóság.  Megriadhatsz? Talán. Mosolyog rád a fakó homály.

*

A sokadik napon. Bogarak másznak a falakon. Szétesett a teremtés. Az egész már csak rész. A sokadik napon eladom a holnapom.

Kitekintek a portálon. Esik. Egy hajléktalan húzza fejére rongyát. Mi végre vagyok itt és ő miért viseli el a kitaszítást?

Fakó hajó. Felvont vitorlák. Szellő se rebben. Ólommá vált az idő a múlt tengerében. Folyékony fém, mégis hideg és ismeretlen.

A szobor még mindig ott áll a téren. Lassan betemeti a homok. A holt városban holt idő van és időtlen romok A szél beszél magában az utcasarkokon. Már mindent a végzet ostromol. A falakról a képek leporlanak, csak a csupasz kő marad. A templomokban nincs ima, itt a múlt a parazita. Isten, Isten! Lélektelen ez a vidék. A harangokat régen összetörték.

Mindig ma van!

Megfelel nekem az élet, a néma kert. Holt barátok árnyai integetnek. Lehetetlent ne kívánj, haver! Éld az életed!. Mindig a széllel szemben járj, hogy ki ne szagoljanak a csaholó ebek.

*

Les a Hold az ablakon. Alszom. Fénye végigterül az ágyamon. Oly csendes minden. Szerelmes az álmom.

*

A napok szertehulltak már. Illatod nem kísért. Egy pók araszol a falon. Én vagyok?

*

Nyomok a porban. Jár itt valaki? A kongó termek varázslata ez?  Van még itt valami? Porba fúlt szobád neszei. Van itt még akármi? Parázsló utcákon folyik a vadászat, hallik az örök hallali. Megnyugtató hajó a tüzes folyamban ez a HÁZ, megbízható itt a valótlanság.

*

Álom bálban a határban. Nádi hegedű szól. A rókák viszik a prímet! A libák visítva menekülnek.

*

Kattan a zár, nyílik az ajtó. Mögötte poros táj és vörös Nap. Vár a homály! A végtelen határ. A távolban dombok. Vagy romok? Múlt időben korhadó világ. Vár! Haza vár?

Mindig itt szolgált. Ő volt a templom egere. Néha elrágicsált egy-egy gyertyát. Szegényes étek, de megérte, hisz a misebort senki sem őrizte. Igaz, a plébános néha meghúzta az üveget. Egérnyi csepp mindig maradt. Elnyalogatta az egér és álmodozott. Egy család mégis kéne. Sóhajtott. Álmában átköltözött egy sörgyárba. Volt ott rengeteg árpa, pia, no meg az egérlányok. Phű,de jó lehet ott, egyet talán én is találok! Felébredt és döntött; ő elmegy innen, hisz itt a csuhás is istentelen részeges melák. Nem látja a szemétől a kiváló malátát. Ez a saját forradalma lesz és amúgy is a sörben kevesebb a szesz, de annál nagyobb a vagányság.

Kihagytuk az éjszakát. Az estéből reggel lett. Öleltük csak egymást. Egyesült testünk nem tűrt megfutamodást. Te és Én, ma a világ végén szólongatunk valami mást. Az elmúlást?

Mintha a Napból jött volna mosolyogva. Az a lány a csoda volt. Térdei összeértek, ahogy járt. Még a csend is hódolt neki.

*

Az a lány a Napból, mosolygott. Csodáltam, ahogy járt és a térdei összeértek és mégis elkerülték egymást. Vakító volt a léte.

*

Mint egy szűz, olyan volt a lány a Napból. Arcán kaján mosoly. Akarsz engem? Majd, ha meghalsz akkor kedveskedem [neked]. Tudod a mámor elérhetetlen. Én érinthetetlen vagyok, Te hitetlen.

*

Hintázok a világ szélén. A semmibe lóg a lábam. Járnak erre angyalok, úgy általában? Kapaszkodok persze valamibe. Vagy csak gondolom?

*

Tizenhárom, tizenkettő, tizenegy, tíz. kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy. Mindegy, hogy hol kezdem a számolást. Színvallásra késztet a kor. Igyunk rá áldomást! Vagy Te, vagy Én, elérjük a végállomást. A tükrök a Föld alatt, akkor majd lehullanak.